Újabb alapos cáfolat érkezett az előre hozott választásról szóló álhírre
A NVI közölte: 2023-ban is szerepelt a költségvetésben a 2024-es választás előkészítésére szánt pénz.
Gyurcsány egyik emberének több mint hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával kell szembenéznie.
Az utóbbi hetekben attól volt hangos hazai sajtó, hogy a baloldali pártelithez ezer szállal kötődő Tordai Csaba okirathamisítás miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. Azonban nem Tordai az egyetlen, a baloldalon komoly karriert befutott ügyvéd, aki most a hatóságok célkeresztjébe került. A szintén Gyurcsány-közeli Czeglédy Csabának ugyanis több mint hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával kell szembenéznie – írta meg a Magyar Nemzet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal még 2017 nyarán vette őrizetbe Czeglédyt, akit az eljárás során a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány is támogatott.
A vádak szerint Czeglédynek szerepe volt egy olyan bűnszervezet vezetésében, amely diákmunkaerő közvetítésével foglalkozott.
Az állítólagos bűnszervezet a vádak szerint áfafizetési kötelezettség csökkentésére és más közterhek elkerülésére törekedett. A vádak szerint a Human Operator Zrt. nevű cég, amelyet Czeglédy vezetett, így több mint hatmilliárd forintos kárt okozott az államnak. Az ügy jelenleg a Kecskeméti Törvényszéken zajlik.
Czeglédy karrierjét emellett további botrányok is övezték. Az „ördög ügyvédjével” összefüggésben korábban megvádolták a 2019-es önkormányzati választások előtti kirobbant Borkai-ügy kiszivárogtatásával. Az ügy továbbra is folyamatban van, és
Czeglédyt kilencrendbeli személyes adattal való visszaéléssel vádolják.
Mivel az ügyvéd ellen súlyos adócsalási vádak is felmerültek, a Vas Vármegyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette a kamarai tagságát.
Nyitókép: Magyar Nemzet/Havran Zoltán